Hozzávalók:
1 kg (már megtisztított) füge, ½ kg cukor, 1/3 csésze víz, 5-6 darabka szegfűszeg,
2 darabka (3-4 cm hosszúságú) fahéj, 2 evőkanál citromlé

A fügéket folyó víz alatt megmossuk. A fügék tetejét kis kalap szerűen levágjuk. – (Azon a felükön kell ezt tenni, ahol a kocsánnyal a fához kapcsolódnak és ahol a jellegzetes fehér tejet bocsátják ki, miután leszakítjuk őket a fáról. Ez a tej rendkívül allergén.) A tisztítás a következőképpen történik: annyiról és úgy húzzuk le a héjat, amennyiről és ahogyan könnyen lejön. Nem baj ha rajta marad a héj, mert az is megfő. Kisebb darabokra vágjuk a gyümölcsöt.
Rájuk zúdítjuk a cukrot és legalább 1 órát hagyjuk állni.
Tüll-darabkában a fazékba tesszük a fahéjat és a szegfűszeget. Hozzáadjuk a citromot. Feltesszük főni. Miután felfőtt, alacsony fokozatra tesszük és folytonos keverés mellett kb. 45-50 percet főzzük, amíg szépen besűrűsödik. – (Még folynia kell, mert hideg állapotban még jobban besűrűsödik!)
Közben az alaposan kimosott üvegeket betesszük a sütőbe, ahol 100 fokon állnak
kb. 20 percet. Az utolsó 10 percben melléjük rakjuk a tetőket is.
A jó csírátalanítás érdekében úgy tesszük az üvegekbe a lekvárt, hogy a lekvár még nagyon alacsony lángon fő és az üvegek is a bekapcsolt sütőben vannak.
Csak akkor kapcsolunk le mindent, amikor az utolsó üveghez érünk.
Minden üveget egyenként megtöltés után fejre állítjuk. Hagyjuk kihűlni, utána talpra állítjuk és a helyére rakjuk.

A fenti recept krétai eredetű.